A ferroszilícium döntő fontosságú ötvözet, amelyet az acél és más fémek gyártásában használnak. Vasból és szilíciumból áll, változó mennyiségű egyéb elemmel, például mangánnal és szénnel. A ferroszilícium gyártási folyamata magában foglalja a kvarc (szilícium-dioxid) redukálását koksszal (szénnel) vas jelenlétében. Ez a folyamat magas hőmérsékletet igényel és energiaigényes, így a nyersanyagárak jelentős tényezővé teszik a ferroszilícium teljes gyártási költségét.

A ferroszilíciumot széles körben használják az acéliparban, az öntödei iparban és más ipari termelésben. A ferroszilícium több mint 90%-át fogyasztják. A különböző minőségű ferroszilícium közül a 75%-os ferroszilícium a legszélesebb körben használt. Az acéliparban körülbelül 3-5 kg ​​75%-os ferroszilíciumot fogyasztanak minden előállított acél tonna után.

A ferroszilícium-nitrid és a szilícium-nitrid két nagyon hasonló terméknek tűnik, de valójában alapvetően különböznek egymástól. Ez a cikk különböző szemszögből magyarázza el a kettő közötti különbséget.

A ferromolibdén egy vasötvözet, amely vasból és molibdénből áll. Molibdénkoncentrátum és vaskoncentrátum keverékének kemencében történő olvasztásával állítják elő. A ferromolibdén egy sokoldalú ötvözet, amely különféle iparágakban számos alkalmazásban használható.

A volfrám-vas ötvözetek általában a volfrámból (W) és vasból (Fe) álló ötvözetekre utalnak. Általánosságban elmondható, hogy a volfrám-vas ötvözetek nem mágnesesek. Ennek az az oka, hogy a wolfram maga nem mágneses fém, és a volfrám-vas ötvözetek vastartalma általában alacsony, ami nem tud jelentős mágnesességet biztosítani az ötvözetnek.

A titán nem mágneses. Ennek az az oka, hogy a titán kristályszerkezete párosítatlan elektronok nélkül van, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az anyag mágneses legyen. Ez azt jelenti, hogy a titán nem lép kölcsönhatásba mágneses mezőkkel, és diamágneses anyagnak minősül.